Ha valamit az Ég nem akar...akkor hiába is szeretnéd Te azt, mindennél jobban...nem fog menni. Ebbe gyakran elég nehéz beletörődni! Dühít és fáj is egyszerre... nem tudom miért most, de a következő pár sor jutott eszembe: "...és bármennyire küzdött, a lelkében mégis ott háborgott minden, amit sosem akart érezni. Kitépni nem tudta magából, mintha egy tüske volna, így kénytelen volt elviselni azt, míg nem érkezett valaki, ami feloldást nyújtott a kínokból és a kétségekből."
Egyre gyakrabban eszmélek rá, hogy mennyire oda kell figyelnem az emberi kapcsolataimra... sok olyan ember van körülöttem, aki nem olyan szükségletekkel rendelkezik, mint én. Nekem hamarabb van szükségem egy-egy ember jelenlétére, mint másnak és ha csak 5 nap telik el 2 találka között már akkor is úgy üdvözlöm az illetőt, mitnha 5 hónapja nem láttam volna. Apropó hónapok...a legőrjítőbb számomra, amikor a belső körömből egy emberrel több, mint egy hónapig nem találkozom...ha letelik az egy hónap utána minden éjjel vele álmodom, mert már annyira hiányzik. Megjegyzem, a belső körbe 9 ember tartozik nálam... nem sorolom őket, a lényeg, hogy ők nagyon fontosak nekem és ebből a kilencből 4 emberrel ritkábban találkozom, mint szeretnék...
"Egy sort sem kapok tőle, hogy megkönnyítené az életemet! Majd belehalok már; minden pillanatban azokra a szavaira kell gondolnom, amelyeknek a legjobban örültem; addig ismételgettem magamban, hogy végül már azt sem tudom, csakugyan mondta-e őket. "
Mai idézet
2011. augusztus 19., péntek
2011. július 3., vasárnap
"Mi lenne, ha..."
"Mikor ezernyi gondolat vár,
s nem tudsz tőlük aludni.
Mikor te magad messze jársz,
s onnan senki nem tud visszahozni."
Néhány éve írtam egy verset, melynek ez volt az első versszaka. Akkor sem tudtam a gondolataim árjától aludni és most sem fog könnyen menni, pedig nagyon fáradt és álmos vagyok.
Jóformán minden gondolatom alkalmával feltételezésekbe bocsátkozom, ez az én rendszeres "mi lenne, ha..." játékom, amit a fejemben akár órákon át játszom, ezért ritkán fordul elő, hogy unatkoznék. Esténként elalvás előtt is ezzel altatom magamat.
Mi lenne, ha gondolatolvasó lennék? Sok ember fejébe szívesen belelátnék, mert manapság mindenki titkolózik, még az is, aki azt mondja, hogy mindent elmond. Mégis van egy olyan érzésem, hogy ez nem teljesen így van...nyílvánvalóan nem fogom soha megtudni, hogy valóban mindent elmond vagy pedig jónak bizonyul a megérzésem.
Pedig mennyivel könnyebb lenne minden! Előszöris az emberek korán megtanulnák elviselni az igazságot, akkoris ha fáj. A mai társadalom ugyanis hajlamos inkább kegyes hazugságok és feltételezések mögé bújni, mintsem kiderítse mi a valóság. Gyakran így vagyok ezzel én is, bár alapvetően őszinte és igaz embernek tartom magamat.
Ó, ha csak egy napra belelátnék mindenkinek a fejébe, akivel aznap beszélek...
s nem tudsz tőlük aludni.
Mikor te magad messze jársz,
s onnan senki nem tud visszahozni."
Néhány éve írtam egy verset, melynek ez volt az első versszaka. Akkor sem tudtam a gondolataim árjától aludni és most sem fog könnyen menni, pedig nagyon fáradt és álmos vagyok.
Jóformán minden gondolatom alkalmával feltételezésekbe bocsátkozom, ez az én rendszeres "mi lenne, ha..." játékom, amit a fejemben akár órákon át játszom, ezért ritkán fordul elő, hogy unatkoznék. Esténként elalvás előtt is ezzel altatom magamat.
Mi lenne, ha gondolatolvasó lennék? Sok ember fejébe szívesen belelátnék, mert manapság mindenki titkolózik, még az is, aki azt mondja, hogy mindent elmond. Mégis van egy olyan érzésem, hogy ez nem teljesen így van...nyílvánvalóan nem fogom soha megtudni, hogy valóban mindent elmond vagy pedig jónak bizonyul a megérzésem.
Pedig mennyivel könnyebb lenne minden! Előszöris az emberek korán megtanulnák elviselni az igazságot, akkoris ha fáj. A mai társadalom ugyanis hajlamos inkább kegyes hazugságok és feltételezések mögé bújni, mintsem kiderítse mi a valóság. Gyakran így vagyok ezzel én is, bár alapvetően őszinte és igaz embernek tartom magamat.
Ó, ha csak egy napra belelátnék mindenkinek a fejébe, akivel aznap beszélek...
2011. június 13., hétfő
Pár rövid gondolat
Gyorsan telik a nyár... a szülinapom alig egy hete múlt el. 20 éves lettem... Nagyon jól sikerült, 2 felnőtt barátom lepett meg és eljöttek hozzám beszélgetni. Ezen a hétvégén pedig a legjobb barátimmal strandoltam közösen egyet. Ennél jobb napokat nem is kívánhatok! Minden rendben az emberi kapcsolataimban és ez most jó érzéssel tölt el! :)
2011. május 21., szombat
Van valami...
Mi van, ha végzetünk csak a kezdet? Egy csodálatos utazás kezdete... de mi nem ezt látjuk benne, hanem a kötöttséget, a kudarcokat, pedig minden kudarc, ami valaha is megtörtént velünk az csak arra szolgált, hogy megtanuljunk valami fontosat és különlegeset. S bár életünk során azt az egyik legnehezebb megtanulnunk hogyan értékeljük a kudarcot, mégis szuper dolog, ha fel tudunk emelkedni azon, ami történt. Jó érzés, ha el tudjuk rendezni magunkban mindazt, ami elénk kerül és felfogjuk, hogy az a "nem" csak egy a sok közül, de hallunk majd olyan "igen"-t is, mely minden egyes elutasítást feledtet majd velünk. Ha képesek vagyunk kivárni!
"Amikor rátalálok arra az erőre, amely eddig rejtve volt bennem, akkor úgy érzem, mintha pár centivel a föld felett lebegnék. "
Ha szeretünk valakit, akkor nem érdekes, hogy más hogyan vélekedik róla, hogy mik a hibái, mert mindennel együtt szeretjük. És ez igaz nem csak a szerelmekre, hanem a barátságokra is! A szeretet egy olyan el nem múló dolog, amely időn és téren át hat, bár sokan nincsenek tisztába a szeretet erejével, de mindenképp a legszebb ajándék!
"Amikor rátalálok arra az erőre, amely eddig rejtve volt bennem, akkor úgy érzem, mintha pár centivel a föld felett lebegnék. "
Ha szeretünk valakit, akkor nem érdekes, hogy más hogyan vélekedik róla, hogy mik a hibái, mert mindennel együtt szeretjük. És ez igaz nem csak a szerelmekre, hanem a barátságokra is! A szeretet egy olyan el nem múló dolog, amely időn és téren át hat, bár sokan nincsenek tisztába a szeretet erejével, de mindenképp a legszebb ajándék!
2011. május 2., hétfő
Aprócska történet...
"A ritmikusan pattogó tűz fénye bevilágította a szobát. Bár tavasz volt, éjjelre azért kihűlt a ház. Léna a hintaszékben ült egy könyvvel a kezében. S bár úgy tűnt olvas, valójában egy betűt nem fogott fel, a gondolatai valahol máshol jártak... a tegnapi találkozás pillanatain egy régi barátjával. Misivel találkozott, akivel már több éve barátok voltak. Léna mégis érezte, hogy ha nem is most, de egy 5-10 év múlva szerelmespárt fognak alkotni. Magának se tudta megmagyarázni miért gondolja így, de meggyőződése volt efelől. Két pillanat volt az egész találkozásban, amikor mérget tudott volna venni arra, hogy Misi is el tudja képzelni őt a párjaként. Misi épp kavicsokat dobált a tóba, amikor egy alkalommal csendben Lénára nézett, tekintetében nem volt semmi kérdés vagy erős érzelem, csak a puszta érdeklődés. Misi szeme bejárta Léna arcának minden zegzugát, majd szótlanul visszafordult a víz felé és folytatta a kavicsok dobálását, ez megismétlődött még egyszer, ugyanígy. Talán 3-4 másodperc telt el. Az a szempár... Azt hiszem, sosem fog kiderülni miért nézett rám és mire gondolhatott közben.- gondolta Léna. Ekkor az ablakon elkezdett kopogni az eső. Léna becsukta a könyvet és eloltotta a tüzet, majd elindult felfelé a lépcsőn."
2011. április 25., hétfő
Álmaimban...valahol...
Álmok... az érzés ugyan olyan, mint a valóságban. Élénk, vágyakat és érzelmeket ébreszt. Némelyik jó lenne, ha valóra válna... de van olyan, ami elgondolkodtat, hogy milyen lenne a való életben az a helyzet. Ha mindig csak saját magamért felelnék és senki más lelki világát nem kellene figyelembe vennem, akkor sok mindent kipróbálnék. De így nincs lehetőségem rá... legalábbis következmények nélkül semmiképp!Talán ez így jó... bizonyára ezért léteznek az álmok. Hogy legalább ott lássuk és átéljük a dolgokat. Érdekes dolog, amikor sikerül irányítani az álmaimat. Azt is észrevettem, hogy bizonyos élmények intenzívebbek, míg mások fakóbbak, mint az életben. Még szerencse, hogy minden álmomra emlékszem, amiben még élő személyek szerepelnek... bár nem hiszek az álomfejtésben, de azért vissza tudom vezetni, hogy miért álmodom ezt vagy azt. Álmok nélkül nincs valóság szerintem. Erről eszembe jut az Eredet című film...
Álmok... mit is kezdenék nélkülük?!
2011. április 17., vasárnap
Sometimes I feel...
Káosz egy szentimentalista világban. Egyensúly a realistában. Forog a Föld, de semmi sem változik. Látszólag. A szerelem állandó vagy tán ez is ugyan úgy megtéveszt. Semmi sem az, aminek látszik. Egy dallam, ami újra és újra megszólal a fejemben. Egy szöveg, ami passzol hozzám. Egy álom, ami éjjelente rám talál. Mindaz a kuszaság, ami jellemző, megtalál. Nincs értelme annak, amit mondok, mert nem akarom, hogy értelme legyen. Össze-vissza beszélek és sokszor magam sem értem. Akkor más hogyan érthetne engem, hogyan ismerhetne, ha én se értem gyakran magamat... Ha énekelek, akkor értelmesebb talán minden.Legalábbis úgy hiszem.
"You say I'm just impossible
Totally unpredictable
I'm just a girl get used to it
No big deal
You can't change me why would you try?
I'm no angel but I can make you smile
And that's the way it is
That's just the way I am..."
Totally unpredictable
I'm just a girl get used to it
No big deal
You can't change me why would you try?
I'm no angel but I can make you smile
And that's the way it is
That's just the way I am..."
2011. április 11., hétfő
Van az úgy...
De'javu. Különös élethelyzetek, minden olyan, ami hiányzik és olyan is, ami még fáj. Ha belegondol mindenki a saját életébe, akkor talál olyat, ami ugyan még fáj, de mégis jó, hogy változott akkor az élet. A változás néha fáj, néha felemel, néha semmit sem érzel... legalábbis az elején. Olyan érzés kerít hatalmába, mintha akkor érkeznél egy idegen csillagról és senkit nem ismersz, nem tudod kiben bízhatsz, meg vagy rémülve, de valami továbbhajt, hogy ismerj meg mindent, járd körbe a dolgokat és az új helyeket akár többször is. A hiány lassan múlik, s egyre halványabb az, amiért szomorkodtál, aztán eljön az az idő, amikor már nem is emlékszel miért volt az a maró fájdalom, mi is hiányzott. Mert jön más, ami hiányozhat, jön más, ami lefoglal, ami leköti a figyelmedet. Kialakul valami, és bár sose fogod megtudni, hogy az tényleg jó vagy sem, de hiszed és ez éppen elég! Vagyis megpróbálod elhitetni magaddal, hogy az jó. Így kell lennie... mondogatod magadnak, mintha magadat is meg akarnád győzni. De csak az Ég tudja, hogy valójában hogyan kellene történnie?! Vagy fény derül rá vagy homályba vész. A lényeg, hogy mindenkor a szívünk szerint a legjobbat cselekedjük, mert az mindig az igazat súgja!
2011. április 7., csütörtök
Hang(talan) gondolatok
Nem szabad sírni a színpadon... a nézőnek kell a nézőtéren! Nem a színésznek a színpadon...
Nem jó, még egyszer... támaszd meg azt a hangot! Gyakorlás és évek! Ennyi kell, hogy azt mondják: "...igen, ez már valami..."
Ja, és kell hozzá saját stílus. Mert minden számhoz csak ÉN kellek! Nem egy másik előadó stílusát kell átvennem, hanem a sajátomat kell megalkotni. Minden dalban magamból adni egy darabot, mert akkor lesz igazán az enyém, és akkor fog tetszeni annak, aki hallja.
Mert én vagyok benne és nem más!
Tenni akarok és megmutatni olyat, amit még nem tudok. Ó, bár lenne egy időgépem...! Bárcsak sikerülne magamon felül kerekedni!
Tenni akarok és megmutatni olyat, amit még nem tudok. Ó, bár lenne egy időgépem...! Bárcsak sikerülne magamon felül kerekedni!
A problémában el van rejtve a megoldás... könnyű mondani, de megtalálni már kevésbé!
Az idő szorít... pár hét és bummm!... robbannia kell vagy akkor hagyjuk is a fenébe!
Csend van... nem akarom hallani a hangomat. Minek? Úgy se jó!
De mégis... van benne valami, csak az a valami, még nem eléggé került előtérbe. És mikor fog?
Olyan kérdések és feltevések, amikre nincs válasz, nincs megoldás. Ha lesz, nem tudom, hogyan fogadom, egyáltalán befogadom-e vagy semmi nem lesz belőle?!
Várni kell... jönni fog, csak türelem! Csak ne lenne mindig ilyen nehéz!
2011. április 1., péntek
...és nekem jel ez...
"Megállíthatatlanul közeledik felém, s én nem tudom, de talán nem is akarom megállítani. Minden, ami történik egy bizonyos okból történik és hagyom... mert ezt kell tennem, mert nincs más utam. Ha nem hiszem el, akkor is létezik, és ez így marad. Ennyivel be kell érnem. Szép vagyok, vonzó és vidám, mindezek olyan tulajdonságok, értékek, melyek mindig is vágyat ébresztenek bennük, de azt kell megtanulnom, hogy ki az, akinek nem csak látom az arcát, de a lelkéig hatolok és csak őt nézem. S vele kell majd lennem, mert így van jól..."
Furcsa idézet, melyet papírra vetve találtam a naplóm végén összehajtogatva. Honnan származik nem tudom, lehet én írtam, lehet kimásoltam valahonnan... tetszett így gondoltam leírom ide is.
2011. március 31., csütörtök
Ömmmhh....
Régen jártam erre. Nem tudom összeszedni, hogy az óta mi történt, de talán nagy vonalakba mégis menni fog: Volt pár ember, akikkel nem tudtam találkozni, mert valamelyikünknek valami mindig közbe jött. Azonban van pár, akikkel hosszú idő után találkozom és ez végtelen örömmel tölt el!
A barátommal minden rendben van. Jól működnek a dolgok...ennek szívből örülök!
Egyik ismerősömmel, akivel majdnem összejöttünk még 4 évvel ezelőtt, ismét beszélgettünk hosszabban és megint csak az kerekedett ki a mondandójából, hogy járna velem... még mindig.
Ez igazén hízelgő! Majd, ha szabad leszek, bár nem tudom lesz-e ilyen, hisz biztos a szerelemem a mostani barátom iránt, de ha mégis egyszer szabad leszek, akkor lesz esélye.
Meglátjuk mit hoz a jövő. Mindenesetre örülök, hogy ilyen visszajelzéseket kapok!
"Who says I am not beauty?"
2011. március 11., péntek
Katarzis volt, éreztem!
Ma drámacsoporton megéltem azt, hogy katarzis élményben volt részem! És hihetetlen volt, komolyan! Egy szituáció gyakorlatba sikerült olyan szinten beleélni magamat, hogy folytak a könnyeim, mivel egy olyan helyzet volt, amikor ez normális, ha a való életben történik. A gyakorlat után kellett 1-2 perc mire teljesen kijöttem a szerepből. Nagy áttörés volt, és ezután érzem, hogy sokkal könnyebb lesz egyéb érzéseket is hitelesebben a színpadra vinni, mint eddig. Nagyon örültem ennek a délutánnak, ismét nagyon jól éreztem magamat a drámacsoportos fiúkkal és lányokkal!
2011. március 4., péntek
"...úgy hív, olyan szép volt és oly jó..."
"...még remélem, hogy elérem és úgy lesz, ahogy rég, a valóság és a kívánság, ó egy lesz egyszer még..."
Néha szeretnék kilépni a testemből és amolyan érzelemmentesen lebegni csakúgy. Sokszor nem hiányzik az a sok impulzus, ami ér, de valamiért mégis jó, hogy van és ennyi van. Ha a fájdalom tör a felszínre, akkor hagyom, hogy belülről emésszen egy kicsit, nem tudom miért jó, de azt vettem észre, hogy hamarabb múlik, ha utat engedek neki. Azt hittem, hogy már tudok parancsolni minden tekintetben magamnak, de nem... még mindig bele élem magamat a helyzetekbe, akkor is, amikor tudom, hogy nem szabad, aztán pedig koppanok egy nagyot és konstatálom, hogy már megint túlságosan átadtam magamat annak, aminek azt hittem nem fogom!
Néha szeretnék a szerelem érzése nélkül élni vagy pontosabban pasik nélkül élni... túl sok körülöttem a fiú, mindig is a fiúkkal találtam meg jobban a közös hangot, de néha nem szeretem, hogy körülöttem vannak. Sok esetben persze remek dolog! Hát, van így és úgy... most épp így van, majd lesz úgy is. Na ezt jól megmondtam...!
Néha szeretnék kilépni a testemből és amolyan érzelemmentesen lebegni csakúgy. Sokszor nem hiányzik az a sok impulzus, ami ér, de valamiért mégis jó, hogy van és ennyi van. Ha a fájdalom tör a felszínre, akkor hagyom, hogy belülről emésszen egy kicsit, nem tudom miért jó, de azt vettem észre, hogy hamarabb múlik, ha utat engedek neki. Azt hittem, hogy már tudok parancsolni minden tekintetben magamnak, de nem... még mindig bele élem magamat a helyzetekbe, akkor is, amikor tudom, hogy nem szabad, aztán pedig koppanok egy nagyot és konstatálom, hogy már megint túlságosan átadtam magamat annak, aminek azt hittem nem fogom!
Néha szeretnék a szerelem érzése nélkül élni vagy pontosabban pasik nélkül élni... túl sok körülöttem a fiú, mindig is a fiúkkal találtam meg jobban a közös hangot, de néha nem szeretem, hogy körülöttem vannak. Sok esetben persze remek dolog! Hát, van így és úgy... most épp így van, majd lesz úgy is. Na ezt jól megmondtam...!
"Ha tudsz fájdalmat érezni, tudsz szeretni."
2011. március 3., csütörtök
"...kell egy kicsiny pont, melyhez hű maradsz..."
Mindig az emlékeimmel jövök... de nem tehetek róla, amikor egyedül vagyok, akkor elözönlik az agyamat és nem tudok másra gondolni. Beszéltem ma a legjobb barátommal és most éppen a vele való emlékeim vannak előtérben, és szívesen emlékszem vissza az utóbbi 5 évre, mióta ismerem. Nagyon hiányzik, ha sokáig nem találkozunk, de jövőhétvégén úgy néz ki sikerül egy találka vele 3 hónap után! Már nagyon várom! :) Ő amolyan biztos pont nekem, illetve szerintem egymásnak vagyunk azok.
Olyan nekem, mint egy bátyus!
Egyébként megint kicsit felborult a világom, szóval most rendbe kell hoznom magamat! Ami mellesleg nem lesz nehéz, amíg vannak körülöttem emberek, akikre támaszkodhatok. Szerintem ez tök jó dolog!
Olyan nekem, mint egy bátyus!
Egyébként megint kicsit felborult a világom, szóval most rendbe kell hoznom magamat! Ami mellesleg nem lesz nehéz, amíg vannak körülöttem emberek, akikre támaszkodhatok. Szerintem ez tök jó dolog!
Forever friends, I hope! |
2011. február 23., szerda
Gondolatvágányok
Sok gondolat jár a fejemben, álmok, amik esténként jönnek és a valóság vonulatai.
Mindig megmutatkozik az, hogy a türelem mennyire fontos az ember életében... s bár csak akkor válik fontossá, amikor feladat elé nézünk ismét, mégis mindig emlékeztet arra valami, hogy türelemmel kell kivárni azt, hogy egy-egy feladat elérjen hozzánk, megérjen arra, hogy azt megoldhassuk. Általában akkor a legnehezebb a türelmet gyakorolni, amikor látod magad előtt a következő lépés, de tudod még várnod kell a megfelelő pillanatra, s csak akkor láthatsz neki a megoldásnak, amikor itt az idő. Én ezt még mindig jobban szeretem, mint amikor nem látom a következő lépést, bár nem könnyű várni...de megéri, s erről már többször megbizonyosodtam!
Másik gondolat... ha valaha is újra játszhatnám az életemet, akkor bizonyára lennének dolgok, amiket másként csinálnék. Vagy mégse... néha elgondolkodom, mi lenne ha...
Persze tudom... a jelenre kellene gondolnom és nem arra, hogy mit csináltam volna másként. csak néha egy-egy pillanatban eszembe jut. Mert milyen lenne, így vagy úgy? Vajon ugyanez az ember lennék?
Harmadik gondolat... amikor egy embernél látod, hogy nagy szüksége van a szeretetre, akkor nem gondolkozol azon, hogy mennyit adj neki, hanem érzésből jön... csak úgy. Nekem legalábbis így szokott lenni... meglátom vagy megérzem, hogy kinek mennyi kell, és adom. Minden ok nélkül.
Negyedik gondolat... sokszor elég csak egy kis szünet, egy apró változás, hogy rájöjjünk mi az, ami igazán kell nekünk az életben. Bár lehet, hogy sokszor össze vagyunk zavarodva, és úgy érezzük, hogy már a szívünkkel gondolkodunk és az eszünkkel érzünk, de azért a megoldás előbb-utóbb megmutatkozik.
Zárásképp néhány idézet:
"Az arc, amely korábban egy volt a sok közül, a lélek által egyetlenné válik. (...) Mindenki láthatja, de csak egy veszi észre az arcot. Csak egyvalaki látja meg benne maradéktalanul a lelket."
"Mindig állj ellen az első késztetéseidnek. Azok a legtöbbször túl nagylelkűek."
"A szeretet a végső valóság. Az egyetlen. A minden. A szeretet érzése Isten megtapasztalása."
2011. február 21., hétfő
Nem értem magamat sem....
El vagyok bizonytalanodva! Nem akarom ezt az állapotot! Fogalmam sincs, hogy mi van most! Nem bírom ezt...azt hittem jobb lesz a dolog, de csak rosszabb lett. Már nem tudom mi a helyes irány. Elveszettnek érzem magamat! De innen már csak felfelé vezet az út... gondolom. Fáj! Nagyon!
2011. február 19., szombat
Így is jó...
Jó volt, sokat tanultam és fejlődtem ebben a kapcsolatban, de vége. Maradunk barátok és albérlőtársak. Aztán jönnek új pasik, új tapasztalatok. Az élet megy tovább...és én igyekszem a legtöbbet kihozni belőle! Minden történjen úgy, ahogyan mindenki számára a legjobb!
2011. február 17., csütörtök
Erősség a gyengeséggel kéz a kézben
Gyorsan ver a szívem, megint egy tüske van belefúródva... Nem tudom, nem értem, nem várom... Nem bírom tovább! Látni akarok tisztán! Fáj, kimondhatatlanul. Töprengek, de nem jutok semerre, látom, hogy lépni kéne, de félek! Nagyon félek!
Hol a kezdet és hol a vég?
Merre lépjek, merre nincs szakadék?
Könnyeimtől semmit nem látok.
Kétségbeesve, remegve kiálltok.
Sose voltam még ilyen helyzetbe,
de érzem, hogy bárhogy lesz,
mindenképp szenvedéssel jár az út,
bárcsak már látnám hol van a kiút!
Bármi lesz is, ami nem öl meg, az csak megerősít!
Hol a kezdet és hol a vég?
Merre lépjek, merre nincs szakadék?
Könnyeimtől semmit nem látok.
Kétségbeesve, remegve kiálltok.
Sose voltam még ilyen helyzetbe,
de érzem, hogy bárhogy lesz,
mindenképp szenvedéssel jár az út,
bárcsak már látnám hol van a kiút!
Bármi lesz is, ami nem öl meg, az csak megerősít!
2011. február 12., szombat
Csak annyit....
Oké...na, most sokalltam be! Nem tudom, hogy mi a következő lépés... de ez már régen nem az, ami olyan jó volt! Legalábbis egyre kevesebb alkalommal érzem, hogy jó így! Fáradt, rémült, ideges, csalódott és tanácstalan vagyok! Legyen úgy, ahogy mindenki számára a legjobb! Én még mindig ezt kívánom!
2011. február 9., szerda
Micsoda mozgalmas nap...
Ma sok impulzus ért, de nekem ez a normális! Az ügyeimet intéztem a városban, közbe hívott Áron, hogy szeretne ő is egy összeállítást a róla szóló képből, olyat, amilyen Hajninak is csináltam. Meglepett, de örömmel fogom teljesíteni! Beszéltem reggel egy nagyon jó barátommal, Tamással videotelefonon, Gabótól megkaptam a választ e-mailben a kérdéseimre, Hajnival beszéltem telefonon, hogy holnap tudunk találkozni és egy híres színész, akit direkt nem nevezek nevén, sms-t írt nekem, azt nem mondom meg milyen okból. A lényeg, hogy van egy közös esemény amin mindketten részt veszünk és azzal kapcsolatban kérdezett, tudni illik kissé feledékeny. Szóval jó volt ez a nap! Még sok-sok ilyet!
2011. február 4., péntek
Egyik történetemből az egyik kedvenc részem....
"...De mi van akkor, ha jön egy másik, akit ugyanúgy szeretsz, mint Őt, akiről azt hitted, hogy hozzád való...
Mi van, ha minden csak illúzió és a tényleg az igazi ott húz el az orrod előtt, mivel nem engedted meg magadnak, hogy adj egy esélyt, mert ott a másik, aki még veled jár. Mi van, ha...? - tépelődött magában Adela.
Vonzódik hozzám, s érzem, hogy én is hozzá... Jaj, istenem, most mi lesz? Lehet egyszerre két embert a szívedbe zárni? Ha igen, hogy bírod ki? Ha nem hogyan választasz?- folytatta Adela és egyre kevésbé volt biztos abban, hogy mit is akar..."
Ma voltam először abba a drámacsoportba, ahová a barátnőm is jár. Nagyon élveztem! Azért is jutott eszembe ez a részlet, mert 2 darabot is próbálnak, és az egyikbe van egy pici szerepem...már az első napon, szerintem ez tök jó! A társaság is tetszik, aranyosak! Jól fogom itt érezni magamat! :)
2011. január 31., hétfő
Fáj az emlék, mégis öröm...
Megrohantak az emlékek... Ma megnéztem a Légy jó mindhalálig c. musicalt. Az első darabot, amiben szerepelhettem. Örömteli volt feleleveníteni, de fájt is, mert vége és mert tudom, hogy azok az idők soha nem térnek vissza! Míg néztem többször is eleredtek a könnyeim... Mennyi boldog emlékem van abból az időből!!! Szerettem a színházi világot, azt a jellegzetes, semmihez nem hasonlítható illatot, ami átjárja az orrodat, ha belépsz a színpadra. Kimondhatatlanul hiányzik!!! Nagyon sokat tanultam akkor ott, és rengeteg szeretetet kaptam a színészektől! Szerettem a hosszú beszélgetéseket, azokkal a színművészekkel, akikkel nagyon jóba lettem, szerettem hallgatni a büfében sztorizgató színészeket, szerettem meghajolni a darab végén, szerettem minden előadást, mert egyik sem volt ugyanolyan, mint a másik. Szerettem mindent, ami a színpadhoz tartozott! Bárcsak újra élhetném! Örökké szeretetteljes emlék marad az a 3 év, amit a Soproni Petőfi Színházban töltöttem! Múlhatatlan szeretettel gondolok drága színészeimre, akik bearanyozták az estéimet és akiktől annyit tanultam! Szeretlek Titeket!
2011. január 26., szerda
Apróság, de szeretem az ilyet.
Tegnap este azért mentem oda, hogy lássam. Hiányzott, és gondoltam kihasználom, hogy Sopronba van, hacsak néhány perc erejéig is, de legalább találkoztam és kicsit beszéltem Áronnal. Mosolyogva intett, amikor kijött a színpadról, majd ment fel öltözni. Vártam, közbe jött a többi szereplő is, és sorra köszöntünk egymásnak, volt aki még puszit is adott. Hamarosan jött le az öltözőből Áron, adott két puszit és kérdezte,hogy miért vagyok itt. Én mondtam, hogy: "Téged vártalak, gondoltam kihasználom, hogy Sopronban vagy." Pár percet beszéltünk, de mennie kellett. Azt mondta, hogy 28-án hívjam fel és megbeszéljük azt, amiért igazából odamentem este. Aztán észrevette, hogy valami más a hajamon, mondtam, hogy levágattam, ő azt hitte csak hátra volt tűrve. Közelebb lépett hozzám, megfogta és közölte: " Ez vasárnap még nem volt ilyen." Mosolyogva mondtam, hogy valóban nem. Aztán derűsen kijelentette, hogy nagyon jól áll. Hát, azt hittem ott olvadok el... egy férfi ritkán veszi észre egy nő új frizuráját. Nekem legalábbis az a tapasztalatom, hogy vagy akkor, ha nagyon rossz vagy akkor ha nagyon jó az új frizura, legalábbis pasi szemmel. Örültem nagyon, hogy tetszik Neki is! Ezek az apró dolgok is igen fontosak nekem, hisz ezekből is érzem, hogy szeret és foglalkozik velem! <3 Bátyuskám <3
2011. január 24., hétfő
Egy élmény volt!
A tegnapi este ismét egyike volt azon estéknek, amely emlékezetes marad számomra! A Nem tudok élni nélküled c. musicalt ötödik alkalommal néztem meg, de még mindig nagyon tudtam élvezni és jó ízűen felnevettem a közönség reakciója előtt, mert egyrészt betéve tudtam a szövegkönyvet, másrészt nekem hamarabb leestek a poénok. Meglepetésnek szántam, hogy én is nézem az előadást, senki nem tudott róla, de az előadás szünetében már azt találgatták a színészek, hogy tényleg jól hallják-e, hogy én is ott vagyok a nézőtéren. Nem tartották valószínűnek, hogy az Operettben is megnézem az előadást, főleg mert nem mindegyikük tudja, hogy most Pesten vagyok fősulin. A fináléra egyértelművé vált, hogy nem csal a hallásuk, tényleg az én nevetésem és hujjogásom hallották. Áron meg is talált a nézők között, integettem neki, ő visszaintett, majd egy adandó alkalommal, amikor ismét rám nézett, akkor puszit dobtam Neki, mert miért ne?! Széles mosollyal reagált rá. Előadás után megvártam a barátnőmmel a színészeket a művészbejárónál. Többen mondták vidáman, hogy hallották a hangomat, legnagyobb meglepetésemre a soproni színház igazgatónője mosolyogva megjegyezte, hogy jó hangulatot csináltam... én, mint "beépített közönség". Nagyon boldog voltam, hogy ennyire pozitív a visszajelzés ismét mindenki részéről! Egyébként azért is jó dolog ez az "előre nevetés", mert így a közönség is bátrabban nevet egy-egy poénon, ha hallják, hogy más szintén megteszi. Egyébként előadás után készült pár fotó.
Röviden: Fantasztikus volt, szeretetteljes élmény marad!
2011. január 23., vasárnap
Figyelek, tanulok, fejlődöm...
Nem értem. Nem tudom hogyan kezeljem. De azért minden rendben lesz. Komolyan, ha nem lenne a derűlátásom és a tudatosságom, akkor nem is tudom, hogy hol tartanék lelkileg.
Most fogalmam sincs arról hogyan tovább? Változik-e valami jó irányba? Vagy pont ez a feladat, elfogadni azt, ami nem tetszik, ami szeretném ha kicsit más lenne? Talán. Mindenesetre nekem kell most tudatosnak lennem és a lehető legjobban viszonyulni a dolgokhoz. Bárhogyan lesz is, én tudom, hogy ebből csak tanulhatok. Emellett pedig toleranciát, türelmet és feltétlen szeretetet és elfogadást tanulok. Az életem további szakaszában ezek a dolgok fontosak lesznek, sőt már most is azok. Szóval semmit sem bánok, és bármi történik is, kibírom, mert ami nem öl meg az megerősít!
GNOTHI SE AUTON & OM SHANTI
2011. január 16., vasárnap
Elveszettnek tűnik...
Van úgy, hogy nem látod a megoldást, de akkor is tudd, hogy meglesz majd, ha itt az idő. Csak győzzem kivárni! Nem úgy alakulnak a dolgok a kapcsolatomban, ahogy szeretném. Utálom, ha tanácstalan vagyok! Azt se értem, miért csinálja ezt, miért viselkedik így?! És az a legrosszabb, hogy fáj, amit csinál...bánt! Bár tudnám mi lesz? Annyi kérdés hemzseg a fejemben... remélem hamarosan megválaszoltatnak! Nem érzem jól magam ebben a helyzetben! Viszont nagyon szeretem Őt! Csak tudnám mit tegyek. Bár ne fájna... Bárcsak történne már valami jó!
2011. január 9., vasárnap
Vannak pillanatok...
"Vannak pillanatok, amikor rácsodálkozunk valami újra. Amikor senki nem szab határt annak, hogyan vélekedjünk a bennünket körül vevő világról. Amikor repülni akarsz, de nem tudsz, mert valami mindig visszahúz a földre. Amikor segíteni akarsz, mégsem tehetsz semmit. Amikor változni akarsz, de nem szeretnél önmagaddal meghasonlani. Amikor úgy átölelni valaki, de nem tudod, mert nincs veled. Amikor megértésért kiáltasz, de csak saját hangodat hallod visszacsengeni. Vannak pillanatok..."
2011. január 7., péntek
Emlékül...
A Nagypapám karjában 2 évesen. |
Ma tíz éve, hogy a hőn szeretett Nagypapám eltávozott az élők sorából. Elvitte a rák. Nagyon szerettem! Azt kívánom, hogy bárcsak még köztünk lenne! Neki a világon mindennél fontosabb voltam... még nem töltöttem be a 10-et, amikor eltávozott. A halála előtt 2 nappal mentünk haza... Anya később elmondta, hogy Papa azt kérte mindannyiunktól, hogy úgy emlékezzük rá, ahogyan a betegsége előtt kinézett, mert a kemoterápia miatt nagyon lefogyott és a haja is kihullott. A mai napig bennem él a Vele töltött utolsó pillanatom: Ült a kedvenc hintaszékében, én hozzábújtam, adtam neki egy puszit, ő belesúgta a fülembe: Nagyon szeretlek Töpike! Egészen kicsi koromtól így hívott... s a mai napig könnyben úszik a szemem, ha eszembe jut. Drága, drága Nagypapám! Soha nem feledlek el, minden közös emlékünk drága kincs a számomra! Mindörökké az is marad, s Te mindig bennem élsz majd!
2011. január 5., szerda
Hullámvölgyben egymagamban...
Ismét egy mélypont...csupán annyi különbséggel, hogy most egyedül kell kimásznom belőle, mert nincs senki, aki a kezét nyújtaná... A "bátyuskám" épp a magába fordulós, bunkó időszakát éli, mert így akar bizonyos dolgokat feldolgozni és elzárkózik ilyenkor mindenki elől... nagyon hiányzik és bárcsak beszélhetnék Vele, mert neki azt hiszem nagyobb szüksége lenne a segítségre, mint nekem. Bár engedné, hogy segítsek!
A szerelmem is épp az elzárkózós időszakát éli, és itt szintén nem tehetek semmit érte, mert nem hagyja. Ez idegőrlő, és tehetetlen düh van benne, legszívesebben sírnék, ordítanék, mert azoknak, akiket a világon a legjobban szeretek nem lehetek a segítségére! Felér egy kínzással, amikor szenvedni látom őket, mintha töviseket szúrnának a szívembe!!! BÁRCSAK SEGÍTHETNÉK! Ha csak egy öleléssel is... Nagyon nehéz nézni és nem tenni semmit!
A szerelmem is épp az elzárkózós időszakát éli, és itt szintén nem tehetek semmit érte, mert nem hagyja. Ez idegőrlő, és tehetetlen düh van benne, legszívesebben sírnék, ordítanék, mert azoknak, akiket a világon a legjobban szeretek nem lehetek a segítségére! Felér egy kínzással, amikor szenvedni látom őket, mintha töviseket szúrnának a szívembe!!! BÁRCSAK SEGÍTHETNÉK! Ha csak egy öleléssel is... Nagyon nehéz nézni és nem tenni semmit!
2011. január 4., kedd
Benső bizonyosság....
Új év kezdődött. nem is akár milyen, ugyanis most készítjük a belépőnket 2012-be. Fejlődünk vagy sem mindenképpen hatással lesz ránk jövő ilyenkor. Sok ember "ébred" rá arra, hogy a világ nem csak abból áll, amit látunk...annál sokkal több! De senkire nem erőszakolják rá azt, hogy higgyen, hogy ne csak bámészkodjon, hanem lásson! Mindenkit sok feladat elé állítanak és nagyon sok kitartást igényel a fejlődésünk, viszont úgy gondolom, hogy megéri. Persze van, aki nem hiszi el, hogy bármi is lesz 2012-ben vagy éppen a világ végében hisz, ami igaz ugyan, csak nem olyan értelemben, ahogyan manapság használjuk. Vége a régi világnak, és elkezdődik egy új, teljesen más értékrendszerrel, más életvitellel. Meglátjuk, hogy hányan lesznek az új világ része vagy hányan kerülnek vissza oda, ahonnan jöttek...! Én izgatottan várom bármi is jön!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)