Hullámvölgyben egymagamban...

Ismét egy mélypont...csupán annyi különbséggel, hogy most egyedül kell kimásznom belőle, mert nincs senki, aki a kezét nyújtaná... A "bátyuskám" épp a magába fordulós, bunkó időszakát éli, mert így akar bizonyos dolgokat feldolgozni és elzárkózik ilyenkor mindenki elől... nagyon hiányzik és bárcsak beszélhetnék Vele, mert neki azt hiszem nagyobb szüksége lenne a segítségre, mint nekem. Bár engedné, hogy segítsek! 
A szerelmem is épp az elzárkózós időszakát éli, és itt szintén nem tehetek semmit érte, mert nem hagyja. Ez idegőrlő, és tehetetlen düh van benne, legszívesebben sírnék, ordítanék, mert azoknak, akiket a világon a legjobban szeretek nem lehetek a segítségére! Felér egy kínzással, amikor szenvedni látom őket, mintha töviseket szúrnának a szívembe!!! BÁRCSAK SEGÍTHETNÉK! Ha csak egy öleléssel is... Nagyon nehéz nézni és nem tenni semmit!