Néha szeretnék kilépni a testemből és amolyan érzelemmentesen lebegni csakúgy. Sokszor nem hiányzik az a sok impulzus, ami ér, de valamiért mégis jó, hogy van és ennyi van. Ha a fájdalom tör a felszínre, akkor hagyom, hogy belülről emésszen egy kicsit, nem tudom miért jó, de azt vettem észre, hogy hamarabb múlik, ha utat engedek neki. Azt hittem, hogy már tudok parancsolni minden tekintetben magamnak, de nem... még mindig bele élem magamat a helyzetekbe, akkor is, amikor tudom, hogy nem szabad, aztán pedig koppanok egy nagyot és konstatálom, hogy már megint túlságosan átadtam magamat annak, aminek azt hittem nem fogom!
Néha szeretnék a szerelem érzése nélkül élni vagy pontosabban pasik nélkül élni... túl sok körülöttem a fiú, mindig is a fiúkkal találtam meg jobban a közös hangot, de néha nem szeretem, hogy körülöttem vannak. Sok esetben persze remek dolog! Hát, van így és úgy... most épp így van, majd lesz úgy is. Na ezt jól megmondtam...!
"Ha tudsz fájdalmat érezni, tudsz szeretni."
