Egyik történetemből az egyik kedvenc részem....

"...De mi van akkor, ha jön egy másik, akit ugyanúgy szeretsz, mint Őt, akiről azt hitted, hogy hozzád való...

Mi van, ha minden csak illúzió és a tényleg az igazi ott húz el az orrod előtt, mivel nem engedted meg magadnak, hogy adj egy esélyt, mert ott a másik, aki még veled jár. Mi van, ha...? - tépelődött magában Adela. 

Vonzódik hozzám, s érzem, hogy én is hozzá... Jaj, istenem, most mi lesz? Lehet egyszerre két embert a szívedbe zárni? Ha igen, hogy bírod ki? Ha nem hogyan választasz?- folytatta Adela és egyre kevésbé  volt biztos abban, hogy mit is akar..."

Ma voltam először abba a drámacsoportba, ahová a barátnőm is jár. Nagyon élveztem! Azért is jutott eszembe ez a részlet, mert 2 darabot is próbálnak, és az egyikbe van egy pici szerepem...már az első napon, szerintem ez tök jó! A társaság is tetszik, aranyosak! Jól fogom itt érezni magamat! :)

Fáj az emlék, mégis öröm...

Megrohantak az emlékek... Ma megnéztem a Légy jó mindhalálig c. musicalt. Az első darabot, amiben szerepelhettem. Örömteli volt feleleveníteni, de fájt is, mert vége és mert tudom, hogy azok az idők soha nem térnek vissza! Míg néztem többször is eleredtek a könnyeim... Mennyi boldog emlékem van abból az időből!!! Szerettem a színházi világot, azt a jellegzetes, semmihez nem hasonlítható illatot, ami átjárja az orrodat, ha belépsz a színpadra. Kimondhatatlanul hiányzik!!! Nagyon sokat tanultam akkor ott, és rengeteg szeretetet kaptam a színészektől! Szerettem a hosszú beszélgetéseket, azokkal a színművészekkel, akikkel nagyon jóba lettem, szerettem hallgatni a büfében sztorizgató színészeket, szerettem meghajolni a darab végén, szerettem minden előadást, mert egyik sem volt ugyanolyan, mint a másik. Szerettem mindent, ami a színpadhoz tartozott! Bárcsak újra élhetném! Örökké szeretetteljes emlék marad az a 3 év, amit a Soproni Petőfi Színházban töltöttem! Múlhatatlan szeretettel gondolok drága színészeimre, akik bearanyozták az estéimet és akiktől annyit tanultam! Szeretlek Titeket!