Fáj az emlék, mégis öröm...

Megrohantak az emlékek... Ma megnéztem a Légy jó mindhalálig c. musicalt. Az első darabot, amiben szerepelhettem. Örömteli volt feleleveníteni, de fájt is, mert vége és mert tudom, hogy azok az idők soha nem térnek vissza! Míg néztem többször is eleredtek a könnyeim... Mennyi boldog emlékem van abból az időből!!! Szerettem a színházi világot, azt a jellegzetes, semmihez nem hasonlítható illatot, ami átjárja az orrodat, ha belépsz a színpadra. Kimondhatatlanul hiányzik!!! Nagyon sokat tanultam akkor ott, és rengeteg szeretetet kaptam a színészektől! Szerettem a hosszú beszélgetéseket, azokkal a színművészekkel, akikkel nagyon jóba lettem, szerettem hallgatni a büfében sztorizgató színészeket, szerettem meghajolni a darab végén, szerettem minden előadást, mert egyik sem volt ugyanolyan, mint a másik. Szerettem mindent, ami a színpadhoz tartozott! Bárcsak újra élhetném! Örökké szeretetteljes emlék marad az a 3 év, amit a Soproni Petőfi Színházban töltöttem! Múlhatatlan szeretettel gondolok drága színészeimre, akik bearanyozták az estéimet és akiktől annyit tanultam! Szeretlek Titeket!