Mai idézet

2010. augusztus 22., vasárnap

Különös hétvége...

Izgalmas volt a péntek, amit a barátommal és a családjával töltöttem. Nagyon jól éreztem magamat Locsmándon Velük! Ismét közelebb kerültünk Nehergóval egymáshoz. Jó érzéssel tölt el ez a gondolat! Szombaton Linához mentünk Börcsre. Remekül szórakoztunk ott is, társasoztunk, táncoltunk legalábbis megpróbáltuk. Aztán éjjel furcsa, természetfeletti, élmény, inkább "sokk" ért engem illetve bennünket. Nagyon félelmetes volt és komolyan megijedtem, de visszatértem közéjük. Visszahoztak. És nem tudom, hogy ez nekik mit jelent, de nekem nagyon sokat! Sose leszek elég hálás nekik, hogy velem voltak és segítettek. Lina! Nehergó! Szeretlek Titeket!! 

Sokat tanultam ebből az eseményből. Kezdem érezni, hogy jelentek valamit valakinek/valakiknek. Ez fontos, úgy érzem. A színház nélkül ez nem volt meg...de most ismét szeretet ölel körül és ez igazán megnyugtató, s végtelen örömmel tölt el. Lina egyébként egy nagyon kedves, vidám és melegszívű lány, aki kicsit, de csak egészségesen gonosz is. Bízom benne, hogy sokáig lesz dolgunk egymással! Örülök, hogy elém sodorta Őt is a sors! S megint ott vagyunk, hogy a szeretet a legfontosabb és erről nap, mint nap megbizonyosodom! Köszönöm a szeretetet! Köszönöm, hogy van, akiket szerethetek! Veletek! Együtt, s külön. Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése