 |
| A 19. szülinapomon a szüleimmel. |
Azt hiszem ma tudatosult bennem, hogy valóban elköltözöm itthonról. 8 nap múlva már Pesten leszek. Hiányozni fog minden! De persze jó is lesz...csak furcsa, és új. Anya úgy látom már elfogadta ezt az egészet. Apa viszont most kezdi felfogni a dolgokat, és nagyon rosszul reagál minderre. Ingerlékeny, semmi nem tetszik neki, amit mondunk vagy csinálunk. Nemrég "megtiltotta", hogy kimondjuk azt a 2 szót, hogy: "egó" és "önsajnálat". Ez a kettő illik Rá ugyanis legtöbbször... ezért Anyával gyakran szoktuk mondogatni Neki. Tisztára kifordult önmagából. Eddig sem volt igazi apja-lánya viszony a miénk, mostanság már hírből sem hasonlít. Nem tudom, hogy bánom-e egyáltalán. Egész kicsi koromtól nem érzem azt a fajta, odaadást és megértést, amit egy apától el lehetne várni. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy rossz apa, mert nem így van. Csak nincs olyan szoros viszonyunk, amilyet el tudnék képzelni és, ami harmonikus lenne. A mai napig az számára a legfontosabb, hogy tiszteljem... bevallom ezzel hadi lábon állok, mert nem tudom hogy adhatnám meg neki, ha nem érdemli ki. Mindig valamivel elrontja a renoméját. Igazából odáig fajult ez a dolog, hogy szinte idegennek érzem őt. Remélem, egy nap ez megváltozik... elvégre a remény hal meg utoljára. Visszatérve a költözéshez... Nagyon várom már, de ugyanakkor kicsit tartok is tőle. Nem tudom mi lesz és ezt sose szeretem. Mármint azt, ha nem tudtam, mi a következő lépés vagy éppen azt, hogyan reagálok egy-egy adott élethelyzetre. Bár úgyis kiderül előbb vagy utóbb.
Végezetül egy idézet:
"Az otthon nagyon erős szó; egy mágus sem beszélt, és egy szellem sem válaszolt ennél nagyobb erővel. Minden varázslatnál erősebb ez a szó és ez a név."
/Charles Dickens/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése