Valamit mindketten elfeljetettünk!

Még hozzá azt, hogy milyen is volt egymás nélkül! Újra olvastam a végtelennek tűnő e-mailjeinket, amiket a nyáron küldtünk egymásnak, amikor 3 hétig külön voltunk és arra jöttem rá, hogy túlságosan is készpénznek vesszük a másik jelenlétét. Nincs ötletem hogyan tudnánk rajta változtatni, de valahogyan mindenképp kellene! Bár lehet, hogy csak én érzem így! Mindenesetre most  bővelkedek feladatokban és igyekszem őket megoldani minél hamarabb, mert nem szeretem azt, amikor túlságosan sok felé kell figyelnem egyszerre!
Itt egy e-mail szövege komment nélkül:

 

Én vagyok a denevér és Te vagy a barlang,

Én vagyok a zene a benned lévő zajban.

Én vagyok a napfény és Te vagy a félhold,

Te vagy, ami lesz és én az, ami rég volt.

Én vagyok az ördög, aki kísérti a lelked,

Én vagyok a makacs és Te az, aki enged.

Én törődök a lélekkel, Te pedig a testtel,

Te vagy, aki tanul és én vagyok a mester.

 

Ébredj, vár egy új világ,

A hajnal végre ránk talál,

Álmod a reggel tépi szét,

Az élet nem egy lányregény.

 

Én vagyok a hullám, s Te vagy ott a part,

Néha meg-megszédülök, de Te vagy, aki tart.

Én vagyok a bűnös és Te az, aki vallat,

Te vagy a folyó seb és én benned a varrat.

Én vagyok a méhecske és Te vagy a kaptár,

Élveznéd, ugye, ha friss mézet kapnál.

Te vagy a faodú és én vagyok a harkály,

Mindent megtennék érted, ha menedéket adnál.